Segítség! Mit vegyek karácsonyra?


A nagy dilemma :) Sokan még nem is gondoltak rá egyáltalán, de mások - mint én is - egész évben azon törik a fejüket, hogy kinek mit, mennyiért, hol. Ezért is írom meg ilyen korán ezt a cikket, bár csak december elejére terveztem. 
Az emberek nagy százaléka egyáltalán nem tud ajándékot venni másoknak, és ezt igazán szomorúnak tartom. Néhányan azt hiszik, minél drágábban vettek valamit, annál jobban örül neki az illető. Láttam én már ugyanazt az embert a legújabb márkájú okostelefon felett elszontyolodni, és a legolcsóbb, snassz lovaglónadrág felett örömkönnyeket hullatni. 
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én egyszerűen imádok ajándékot adni. Számomra ehhez annak az izgalma is hozzá tartozik, hogy kitaláljam: mit vegyek. Az árakat természetesen szoktam nézni, hiszen a pénztárcát is kímélni kell, de ha megtalálom valakinek a tökéletes darabot, akkor néha elragadtatom magam, és nem bírom otthagyni. Még egyszer sem bántam meg: a kiadott összeget mindig kárpótolta annak az arca, aki kapta az ajándékot.
Mint mindennek, az ajándékozásnak is vannak szabályai, noha ezek nincsenek sehol kőbe vésve, azért érdemes őket betartani:

1. Akitől kaptál ajándékot, annak adj Te is!
2. Az adott és a kapott ajándéknak nagyjából egyforma értékűnek kell lennie, különben egyikőtök kényelmetlenül fogja érezni magát.
3. Ha van több ember, akit ugyanabba a csoportba sorolsz az életedben (ráadásul ismerik is egymást), akkor vagy mindnek adj valamit, vagy egyiküknek sem! Ilyen kategóriába esnek például a veled egy irodában dolgozók vagy a legkedvesebb osztálytársaid, akiket mégsem mondanál legjobb barátaidnak.
4. Ajándékot NEM cserélgetünk! Ha valakinek adtál valamit, az már az övé. Még akkor is, ha később rájöttél, hogy jobb lett volna másnak adni.

Eléggé összezavarnak a szabályok, nem igaz? Talán úgy érzitek, most még több az elvárás, hogy olvastátok őket, de nem kell megijedni. Ha valaki belejött, az ajándékozás igazán egyszerű, csak ki kell választani a megfelelőt. Az ajándék kiválasztásának ugyanúgy vannak szabályai, mint magának az ajándékozásnak. Én legalábbis ezekre szoktam ügyelni, amikor beszerzem őket:

1. Akivel nem vagy bensőséges viszonyban, annak ne is próbálj meg nagyon személyes ajándékot adni. Biztosan nem ismered annyira, hogy 100% pontossággal eltaláld, mire vágyik. (Ennek a fordítottja is igaz! Aki közel áll hozzád, annak ne adj egy semmit-mondó ostobaságot.)
2. Figyelj oda! Egy elejtett szóból, egyetlen pillantásból nagyon könnyen el lehet dönteni, mire vágyik az illető. Néha még közli is veled ("Nekem ilyen KELL!!!"), csak meg kell hallgatni, amit mond. Hogy észben tudjam tartani az ilyesmiket, általában fel szoktam jegyezni valahová.
3. Nem a ráfordított pénzösszeg számít igazán, hanem az idő, amit tervezgetéssel, esetleg készítéssel töltöttél. Persze az, aki kapja, valószínűleg nem fogja tudni mindezt, de Neked sokkal jobb érzés lesz átadni az ajándékot.
4. Meglepetés MINDIG kell! Ha egy családtag előre elmondja, mit szeretne kapni tőled, természetesen nem teheted, hogy figyelmen kívül hagyod a kívánságát. Egy apró meglepetést azonban mindenképp bele kell csempészni a csomagba. A végén annak fog legjobban örülni.
5. Fontos a csomagolás is. Noha ez nem az ajándék kiválasztásához tartozik, még az átadás előtt jön szóba. Mindenki ajándékát ugyanolyan gondossággal kell becsomagolni, hanyag munkát nem lehet végezni. Senkién ne legyen szebb vagy csúnyább a papír, mert az emberek megérzik ezt. Egyébként ha lehetséges, ne ajándéktáskába pakolj! Csak akkor, ha nagyon muszáj, mert olyan alaktalan a tárgy. A csomag kibontásának olyan varázsa van, amit vétek valakitől megtagadni.


Tapasztalatom szerint négyféle ajándék van: a "te is kapsz egyet", az aktuális, a ráutaló és a szimbolikus. Elmagyarázom, hogyan értem a dolgokat, hogy Ti is megértsétek :)
"Te is kapsz egyet": Ez általában az ismerősöknek szól. Olyanoknak, akikkel gyakran találkozunk, mégsem nevezzük őket a barátainknak. Nem mindenki ajándékozza meg őket, de ha rászánjátok magatokat, akkor valami olyan apróságot érdemes adni, ami szinte egyforma, de azért mégsem. Nőknél például valami apró dekorációval, férfiaknál pedig itallal lehet próbálkozni.
Aktuális: A megfigyelés eredményeképp megtudtad, hogy az illetőnek szüksége van erre vagy arra, te pedig megszerzed neki. Ennek az a hátránya, hogy másokat is szemmel kell tartanod, akik adnak neki ajándékot, mert ilyen esetekben fordul elő a legtöbbször, hogy kétszer ugyanazt kapja valaki. 
Ráutaló: Nekem ez a kedvencem :) Lehet utalni egy múltbeli eseményre, ami megtörtént az illetővel, helyekre ahol járt vagy személyekre, akikkel találkozott. A legjobb mégis olyasmire emlékeztetni, amit együtt éltek át. Ebbe a kategóriába rengetegféle ajándék eshet a személyektől függően, de a legtipikusabb a fénykép- vagy scrapbook album. Utalhatunk azonban a jövőre is: általában olyasmivel, amiről az illető nem is tudta, hogy szüksége van rá. De Te jobban tudod, hogy a legjobb barátnődnek feltétlenül kapnia kell egy fantasztikus könyvet - amiről ugyan életében nem hallott, mégis ez lesz a kedvence, miután olvasta.
Szimbolikus: Ez amolyan ajándék az ajándék helyett. Elég nehéz lenne például egy kerékpárt betuszkolni a fa alá, ezért ha odaadjuk a lakatkulcsot egy csinosan becsomagolt dobozban, többet mondunk minden szónál... Ide sorolnám még a jegyeket és ajándékkártyákat is - legyen szó akár színházbérletről, akár egy utalványról a kedvenc üzletébe. De az ajándéknak nem is kell kézzelfoghatónak lennie. Erre az abszolút kedvenc példám, amikor valaki úgy árulja el a párjának: babát várnak, hogy ad egy pár kiscipőt :)

Remélem, utóbbi kettő közt is érződik a különbség, bár a kategóriák helyenként összemosódnak, és a határaik bizonytalanok. Főleg, hogy én hoztam őket létre, aki nem vagyok egy profi elméletalkotó.
Nos, a lényeg az: nem mondhatom meg, kinek mit vegyetek, de úgy éreztem, ilyen módon kicsit segíthetek a választásban. Az elkövetkezendő időben gyakran fogok a blog Facebook oldalán kirakni képeket "Karácsonyi ajándékötlet!"-felkiáltással. Ezek arra hivatottak, hogy ihletet adjanak :)
Ha van valami kérdés/kérés/óhaj/sóhaj/panasz, akkor nagyon szívesen válaszolok e-mailben vagy facebookon. Egyébként bocsi, hogy mostanában nincs olyan sok friss, de nagyon el vagyok havazva. Facebookon azért igyekszem bombázni Titeket a jobbnál jobb ötletekkel :)

Képek: WeHeartIt.com

2 megjegyzés:

Pitt Says:

Mindig jó ajándék egy egyedi, személyre szabott ruhadarab!

Kívánj és mi megcsináljuk!
Teljesen egyedi ajándékot adhatsz szeretteidnek.
Az alábbi címen el tudod küldeni a kívánságodat nekünk!
Írd be:
http://www.polozda.hu/kivansag-polo

Ha nincs kedved ötletelni, válogass az oldalon található kész minták közül!

Névtelen Says:

Én órát ajándékozok idén és megúsztam 6000 Ft-ból: http://www.ora-karora.hu

Megjegyzés küldése